Sajnos mivel a belső kiállításnál hosszú sor várakozott még, így tovább is indultunk napunk utolsó helyszínére, hiszen a Milánói Állami Egyetem területén mindig sok a látnivaló, amihez bőven kell idő.
A Statalen idén is az útvesztők sűrű erdejében találtuk Magunkat, Piero Lissoni-nak köszönhetően pedig szó szerint elnyelt Minket az A-Maze garden. Az egyik leglátványosabb installáció a tükrös alumínium borítású íves falakkal határolt labirintus volt, ahol a falak váltakozó magasságai a tér perspektívájával játszottak, így találva néha-néha Önmagunkra. A hosszú útkeresés után ideje volt felfrissülni Elena Salmistraro által elképzelt futurisztikus szökőkútnál😊 A kút a görög mitológia kilenc fejű lényére utal, amely képes regenerálni Magát, ami egyértelműen kapcsolódik a kiállítás idei évi témájához, ami a regeneráció, változás és interakció.
A kiállítás utolsó együttműködése, amit még időnk és a fényviszonyok engedtek látni az Ovre design és a Cerasarda cég közös álma volt, ahol a tervezők a regeneráció témáját az emberiség természeti elemekkel való kapcsolatára fókuszálva elevenítette meg. Az installáció minden tere egy-egy természeti elemet emel ki, amelynek világító szimbóluma csak akkor derül ki, ha a látogató (esetünkben Móni) a visszaverődő tükörbe néz. A Cerasarda pedig ezekre az elemekre erősített rá kerámiaburkolataikkal és burkolt szimbólikus vázáival.
Az élményekkel teli napunkat pedig egy kellemes aperitivo elfogyasztásával zártuk az egyetem szomszédságában, hogy rákészüljünk a kiállítás utolsó napjára.