Salone del Mobile 1. nap

Salone del Mobile 1. nap

Két év kihagyás után újra régi pompájában tündökölt az idén 60. alkalommal megrendezett Salone del Mobile bútor kiállítás. Nagy izgalmakkal vártuk már ezt az érzékekre ható utazást a pezsgő színek, lendületes formák, drasztikus felületek világában, ahol nem csak az olasz életérzés ragadja magával az oda látogatót. Mivel a kiállítás első napjai a szakmai közönség előtt nyitottak csak, és ilyenkor van lehetőségünk a gyárak képviselőivel kényelmesen végig járni az egyes márkák standjait, megismerni az idei év újdonságait, ezért első napunkon a repülőtérről mi is egyenesen a kiállítás területére indultunk, ahol szoros program szerint időpontról időpontra futkározva próbáltuk tartani az előre egyeztetett időpontjainkat (ennyit a nyugodt, kényelmes tempóról).

 

Első utunk az egyik általunk nagyon kedvelt tapétákat forgalmazó céghez a Wall and Deco-hoz vezetett, ahol mint mindig most is lenyűgöző új grafikákkal találkoztunk a lágyan ívelő virágmotívumoktól, a színes grafikus formákon át egészen a vagány és nagy volumenű mintákig. Idén is olyan nagy nevek terveztek az új kollekcióba, mint Ludovica és Roberto Palomba, Mae Engelgeer vagy a Studiopepe. De az idei év nagy újdonsága az akusztikus tapéták megjelenése volt, ami egy igazi áttörés az akusztikus megoldások világában, hiszen eddig csak kifejezetten erre a célra tervezett fali vagy mennyezeti panelekkel lehetett tervezni. A Sound System tapéta egy speciális termék, amely 2 rétegből áll össze és csökkenti a belső terek visszhangját. Az első réteg egy 2mm vastag szőtt hátlap alap, amelyre egy 1mm vastag nyomtatott szövet kerül fel bármely általuk már megálmodott grafikával vagy a mi fantáziánkra bízva egy új minta megalkotásával is kérhető. Így otthonossá téve akár egy irodát, konferencia termet vagy hotel lobbyt, de bátran használhatjuk otthonunkban is.

A következő időpontunk a világhírű Sicis mosaic -nál volt, ahova minden évben egy nagyobb idősávot kell szabadon hagynunk a napirendünkben, hiszen nem csak különleges, csillogó termékeivel nyűgöznek le, de varázslatos 700m2-es standjuk sem elhanyagolható. Gyönyörűen felépített koncepció alapján haladtunk a berendezett helyiségek között, amely egy Világ körüli utazás élményével is felért. Első állomásunk a Távol-Keletet idézte meg gigantikus Onyx kollekciójával, amelyek már 4m magas egybefüggő elemekben is elérhetőek, így alkotva nagyvonalú elegáns belső tereket.

 

Már az első enteriőr láttán arra számítottunk, hogy ezt nem lehet fokozni, de az Egyenlítő felé haladva egy limitált kapszula kollekció darabjai között találtuk magunkat. Mivel a művészet szerelmesei vagyunk, így azonnal magával ragadott Bennünket a falakat díszítő kézzel készített maszkok látványa részletgazdag kidolgozottságukkal és merész anyagok kombinációjával. Túránk végén egy zöld teraszra érkeztünk, ami igazi meglepetés volt, hiszen első alkalommal terveztek kültéri kollekciót, melyek szövetein a márkára jellemző mozaik minta köszönt vissza tökéletesen illeszkedve a beltéri hangulatokhoz. Viszont nincs olasz életérzés egy hűsítő Prosecco nélkül, így az általuk megálmodott teraszon a csobogó víz mellett egy Vetrite medence partján ülve zártuk látogatásunkat.

A továbbiakban egy igazi gyors talpaló következett olasz ügynökünk jóvoltából, aki nem sajnálta a lépéseket és bejárta Velünk a pavilonok harmadát, így lehetőségünk adódott megismerni néhány számunkra addig ismeretlen gyártó termékpalettáját. A Tonin Casa-ra jellemző anyagok minősége és kifinomultsága, a fa felületek részletgazdag kidolgozottsága és megjelenése a termékeken csodálatos összhangot alkotott az egész standot körülölelő tükröződő lágy felületekkel. Kedvenceink között szerepelt a Dorian tükör kifinomultan megmunkált különleges keretével és a Drops tálaló család, mely üveg frontjain a tömör fa cseppek rendkívül kifinomultságot sugallnak.

Napunkat a Wall and Deco bemutatótermében szervezett koktél partiján zártuk, ahol a kiállításon nem látott újdonságok is életre keltek a falakon és megtapinthattuk a különböző rendszerek felületkezeléseit is, hiszen ma már nem meglepő egy tapéta fal a vizes helyiségekben sem. A szuper társaságnak és a lépés számlálonkon jelzett még csak 15.000 lépésnek köszönhetően pedig beadtuk a derekunkat és a többiekkel tartottunk még egy italra.

Esténk utolsó állomása az 1947 óta üzemelő Bar Basso volt, ahol elöszőr mutatták be az „aperitifet”, mely azóta Olaszország egyik védjegye lett. A bár egy igazi kultikus hely, ahol Milano design életének sava borsa felvonul esténként, Mi is több elismert olasz design csapat tagjait fedeztük fel. A Bar Basso látogatása viszont csak erős idegzetűeknek ajánlott vagy fanatikus Negroni Sbagliato kedvelőknek (Mi az utobbi csoportba tartozunk), mivel az ide látogatók az utcákon fogyasztják italaikat, miközben taxisok hada próbál keresztül jutni a tömegen.

Milano, Mi így szeretünk 😊