25 júl Salone del Mobile 4. nap
A negyedik napunk reggelére, mint egy főnix madár Mi is újjászülettünk és nagy lelkesedéssel vágtunk bele napunk izgalmas programjaiba.
Utolsó napunkat terveztük a városi forgatagban, így számot vetettünk és a listánkon szereplő még nem látott kiállítások közül kiválasztottuk a számunkra legfontosabbakat, amiket semmi esetre sem szerettünk volna kihagyni. A délelőttünk elindításához néhány kedvenc galériánk mellett döntöttünk, amik az itthon megszokottaktól igen eltérőek. Első utunk a viale Lancetti felé vezetett, ami az eddigi napjainktól eltérően kicsit távolabb esett a szállásunktól, így metróra ültünk és sétáltunk egy keveset, mert azt már annyira régen tettük 😊.
A Nina Yasher által megálmodott 1500 m2-es Nilufar Depot az egyik legvarázslatosabb hely a kiállítás alatt, amúgy egész évben látogatható, aki Milanoban jár és egy kicsit is nyitott a művészetek és design bútorok világára, annak kötelező program. A galéria egy egykori ezüstgyár épületében helyezkedik el, ahol három emeleten keresztül barangolhatunk az álmok és a csodák világában.
A hely atmoszférája már a megérkezés pillanatában magába szív Bennünket minden alkalommal, amikor ide látogatunk, ahogy az indusztriális gyárépület megfelelő hátteret biztosít a tökéletesen összeválogatott kortárs design számára, hogy megtalálja a harmonikus hangulatot a történelmi design ikonikus darabjaival.
Ha a CSODA szót csak egy dologra mondhatnánk, akkor ez a galéria lenne az, ebben biztosak vagyunk. A galéria területén idén huszonöt nemzetközileg elismert művész alkotásaival találkoztunk, amely ötvözte a nemzedékeket, nemzetiségeket és stílusokat. A képviselt művészek sokfélesége gazdagítóak és szórakoztatóak. Idén a világítótestek ejtettek Minket rabul (annak ellenére, hogy minden darab lenyűgöző), Bethan Laura Wood Trellis kollekciójának acélváz szerkezetre fürtözött kézzel fújt üvegvirág csokrai egy mesebeli világot idéznek meg, a finom réz betétekkel pedig a luxus eleganciájával párosítják. Vibeke Fonnesberg Schmidt Diciotto sorozata gigantikus méreteivel, élénk színeivel és kiegyensúlyozott egymásba illeszkedő kör alakú plexi korongjaival biztos, hogy minden nézelődőt megállít egy pillanatra, Mi is ott ragadtunk kicsit többre is.
Ámulatunkból felocsúdva tovább indultunk Rossana Orlandi galériájába, aki 20 éve hagyta ott a divat világát, hogy a design egy másik területén mutassa meg Magát és megnyissa galériáját, ami azóta minden design függő egyik legismertebb helyszíne. Az általa megálmodott design Mekka pedig a Ro elnevezést kapta, ami egyenlő a varázslattal, és ez a szó minden értelmében igaz is.
A kertbe érkezve egy százéves szőlővel borított lugasos udvarban találjuk Magunkat, ahol az olaszos pezsgő élet minden alkalommal adott. Mi is megpihentünk itt egy kellemes, hűs Aperol Spritz társaságában mielőtt bele vetettük volna Magunkat a nyüzsgő kiállításba. Úgy látszik tényleg nem tudunk kiszakadni a világító testek ámulatából és itt is megtaláltuk a legizgalmasabb darabokat. Bethan Gray és a Baroncelli Atelier kooperációjában valósultak meg az Orion swirl és Polaris swirl kollekció darabjai, amelyek egyenként szájfújású muránói üveggömböket tartalmaznak kék, fehér és átlátszó üvegcsíkokkal visszaadva Bethan festői stílusának áramló vonalait. Az installációs tér minden egyes darabjára átültette a tervező ezt a vonulatot, így jelent meg a kollekció festői jellege a bőr kanapén, a kerámia tárgyakon és a furnéros bútorokon. Emanuela Crotti egy különleges technikával készített, egyedi tálaló szekrényét pedig legszívesebben a hátunkon cipeltük volna hazáig. Több réteg epoxigyantával vesz körül értékes tárgyakat, emlékeinek darabkáit, amelyek ebben az esetben levelek, pillangók és kezek egyvelege volt, így kölcsönözve háromdimenziós megjelenést, amely egy lebegő kollázs illúzióját kelti tárgyaiban.
Következő megállónk előtt egy képviselőnkkel közös ebédre siettünk vissza a Brera kerület napsütötte teraszainak egyikére, ahol egy diétásnak nem mondható, három fogásos ebéd és néhány pohár prosecco után, némi súlyfelesleggel vetettük bele Magunkat a délutáni programsorozatunkba.
Még mielőtt ismét hosszas tömegközlekedésbe kezdtünk volna, a Bottega Nove bemutatóterme felé vettük az irányt megcsodálni az általuk megálmodott kerámia mozaikok lenyűgöző világát. Adam Nathaniel Furman az olasz design-t egyesíti a brit szellemmel a New Town kollekcióban, amelyben merész és elegáns geometrikus formák értelmezik újra a klasszikus jelleget. A Plumage kollekcióban pedig Cristina Celestino-t a madarak tollazatának költői hangulata ihlette, amivel Minket is elrepített egy vadregényes táj képi világába.
Tapasztalataink alapján, a nagy nevek együttműködéséből mindig valami nagyon izgalmas és látványos termék jön létre, így nem hagyhattuk ki a Rubelli és Luke Edward Hall közös kollekciójának megtekintését sem. A kollekció darabjaihoz Luke angol vidéki kertjéből kapta az ihletet, így ötvözte kedvenceit, mint a csíkok, virágok és geometriai minták az ókori görög és római művészet elemeivel, és hozott létre egy igazán különleges termékpalettát.
Tovább indulva az esténk tervezett záróprogramjához úgy döntöttünk, hogy még teszünk egy gyors kitérőt. Aki már járt bármilyen eseményen, amit a Toiletpaper márka szervezett, az tudja, hogy emblematikus minták és mindig kreatív, színes és fantáziadús világ jellemzi őket. Új, látványos környezetük pedig arra invitálta a kíváncsi járókelőket, hogy merüljenek el álomszerű képi világukban egy olyan meglepő helyszínen, ahol a történelmi otthonok homlokzatát valódi műalkotásokká alakították.
Egy utca, ahol nem lehet szomorkodni😊
Sajnos mivel a belső kiállításnál hosszú sor várakozott még, így tovább is indultunk napunk utolsó helyszínére, hiszen a Milánói Állami Egyetem területén mindig sok a látnivaló, amihez bőven kell idő.
A Statalen idén is az útvesztők sűrű erdejében találtuk Magunkat, Piero Lissoni-nak köszönhetően pedig szó szerint elnyelt Minket az A-Maze garden. Az egyik leglátványosabb installáció a tükrös alumínium borítású íves falakkal határolt labirintus volt, ahol a falak váltakozó magasságai a tér perspektívájával játszottak, így találva néha-néha Önmagunkra. A hosszú útkeresés után ideje volt felfrissülni Elena Salmistraro által elképzelt futurisztikus szökőkútnál😊 A kút a görög mitológia kilenc fejű lényére utal, amely képes regenerálni Magát, ami egyértelműen kapcsolódik a kiállítás idei évi témájához, ami a regeneráció, változás és interakció.
A kiállítás utolsó együttműködése, amit még időnk és a fényviszonyok engedtek látni az Ovre design és a Cerasarda cég közös álma volt, ahol a tervezők a regeneráció témáját az emberiség természeti elemekkel való kapcsolatára fókuszálva elevenítette meg. Az installáció minden tere egy-egy természeti elemet emel ki, amelynek világító szimbóluma csak akkor derül ki, ha a látogató (esetünkben Móni) a visszaverődő tükörbe néz. A Cerasarda pedig ezekre az elemekre erősített rá kerámiaburkolataikkal és burkolt szimbólikus vázáival.
Az élményekkel teli napunkat pedig egy kellemes aperitivo elfogyasztásával zártuk az egyetem szomszédságában, hogy rákészüljünk a kiállítás utolsó napjára.
